Go to Top

Sportiskola

A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportintézet 2006-ban országos pályázatot írt ki Közoktatási típusú Sportiskolák Módszertani Központjai címmel, melynek célja a tanulóifjúság magas szintű és változatos mozgáskészségének, sportolásának biztosítása, összehangolva a tanulással, kiemelkedő feltételek biztosításával.

Iskolánk – több éves magas szintű sportmunkája alapján, pályázatot nyújtott be-közösen a Széchenyi István Gimnáziummal -, melyet megnyert és egy egész éves előkészítő munka után 2007-ben indította be a programot az első és ötödik osztályokban. Az országban 54 ilyen típusú általános és középiskola kezdte meg a működését ugyanebben az évben.

Együttműködési megállapodásokat kellett kötni a beindulás előtt az iskola által választott kiemelt sportágak helyi és országos szövetségeivel. Ezekben a sportágakban az iskola testnevelő tanárai végzik az edzés munkát is.

Minden tantárgyból el kellett készíteni az egyedi sportiskolai tanterveket mely az ezt követő években felmenő rendszerben kerül bevezetésre.

Az első osztályokba fizikai képességfelmérés és orvosi vizsgálat alapján lehet bekerülni, melyre a felkészítés egész évben ingyenes előkészítő foglalkozáson zajlik. Alsóban öt, felsőben négy testnevelés óra van minden osztályban, az órákat az iskola testnevelő tanárai tartják.

Tervezzük, hogy negyedik osztályos korukban minden tanulónkat megtanítjuk síelni, felhasználva erre a központi támogatásunk egy részét és lehetőséget adtunk az elsős és másodikos tanulóink szüleinek előtakarékosságra, 2008 szeptemberétől.

Kiemelt sportágak 2007-től: atlétika, kosárlabda, labdarúgás.

A következő években tervbe van véve a kiemelt sportágak számának bővítése: torna, sportaerobik, kajak-kenu. Tanulóink a kiemelt sportágakban sportolnak a legtöbben, de választhatnak más, általuk kedvelt sportágat is, olyan sportágat, melyben tehetséget mutatnak Mindezt, természetesen a szülőkkel megbeszélve.

Célunk, hogy minden tanulónk kapja meg a lehetőséget a magas szintű sportolásra, váljon belőlük később magas szintű versenyző, vagy csapattag, érjenek el minél többen kiemelkedő eredményeket sportágukban és a szabadidejük eltöltésének egyik legfontosabb lehetősége legyen a rendszeres sporttevékenység, az egészséges életmód.

sportoklevél