Go to Top

Aerobik gála

Meghívott vendégekkel, lelkes sportolókkal, családtagokkal és szurkolókkal telt meg a Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola torna terme január 28.-án.

Az idei aerobik gála a gyerekekről és a sportszerű versenyzésről is szólt, mely értékeket Dr. Bene Ildikó Országgyűlési Képviselő is kihangsúlyozta megnyitó beszédében. Majd Szabó István Alpolgármester köszöntötte a nézőket és lelkesítette a versenyzőket.

A 2017-es évben 6 egyesület közreműködésével immáron 6. alkalommal kerül megrendezésre a rendezvény. Ezúton is köszönjük szépen a támogató szülői közösség munkáját, hiszen segítségük nélkül ez a mai verseny nem jöhetett volna létre. A versenyzők nagyon izgatottan várták a gálát, hiszen az idei évben először szerepelnek színpadon versenykörülmények között és most debütálnak az idei tanév új versenygyakorlatai.

A következő állomás nem más, mint a Területi Diákolimpia, így az aerobik gála jó bemelegítési lehetőség az éles verseny előtt!

Csapatok:  Szolnoki csapatok: Széchenyi Körúti Általános Iskola és a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő és Kulturális Sport Egyesület versenyzői, edzők:Rehó-Antal Zsanett, Szabó Anita Szandaszőlősi Általános Iskola versenyzői, edző: Rehó-Antal Zsanett Makóról: Makó Budó Klub versenyzői, edző: Pósa Mónika  Nádudvarról : Edit Fitness Se, Kövy Sándor Általános és Művészeti Iskola és a Nádudvari Diáksport Egyesület versenyzői, edző: Örvendiné Edit  Piliscsabáról: PAFC egyesület versenyzői, edző: Katona Enikő  Szarvasról: Blue Gym Egyesület versenyzői edző: Ockenfusz Enikő, Pásztor Mariann  Budapestről: 8 ütem az Ifjúságért Egyesület versenyzői, edző: falvi Zsófia

A versenyaerobik sportágnak négy versenyszáma van, mely speciális szabályrendszerében különbözik egymástól. A versenyeken alkalmazott általános szabályrendszer a Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakágának (régebben Magyar Aerobik Szövetség – MAESZ) saját szabályaira épül.

Versenyszámok: 1. Sportaerobik 2. Basic aerobik 3. Step aerobik 4. Challenge aerobik A Gála speciális versenyszáma a Látványtánc kategória, mely akrobatikus elemekkel díszített koreográfiát foglal magába.

A versenyen tombola sorsolás is színesítette a programot az érdeklődők részére, hiszen három torta is fődíjként volt hírdetve. 6 fős bírói gárda értékelte a versenygyakorlatokat. Szolnoki aerobikosok aranyérmekkel és szép ajándékcsomagokkal tértek haza, melyeket ezúton is köszönünk szponzorainknak!

Széchenyi Lakótelepért Szabadidő és Kulturális Sportegyesület Aerobik Szakágát a facebookon Széchenyi Aerobik Szolnok címen találhatják a kedves érdeklődők.

Betűméret
Színösszeállítás