Go to Top

HATÁRTALANUL! Pályázat 2023. május 15-19.

Székely hőseink nyomában
2022.05.15.-19.
ERDÉLY

Pályázati szám: HAT-KP-1-2022/1-000006

Alapvető célunk az volt, hogy tanítványaink ismerjék meg a székely nép saját, és a magyarok
szabadságért vívott áldozatos küzdelmeit. Ebből kifolyólag látogatást tettünk Székelyföld
több olyan helyszínére, ami összefügg a székely és a magyar emberek függetlenségéért
folytatott küzdelmeivel. A kinti diákokkal történő közös programmal az összetartozást és a
nemzeti öntudatot kívántuk erősíteni.

További cél volt, hogy a tanulmányi kirándulás során bejárt helyszínek, a felelevenített
események, a kirándulásunk témája illeszkedjen az általános iskolai történelem tananyaghoz.

Kitűzött céljainkat az alábbi programok megvalósításával értük el:

1. nap: Székelyudvarhelyen a város I. világháborús emlékművét a Vasszékely szobrot
látogattuk meg elsőként, amely a 82. Székely Gyalogezredben szolgált, és az Ojtozi
szoros védelmében hősiesen helytálló katonák emlékére készült. Majd a Baczkamadarasi
Kis Gergely Református Kollégiumot tekintettük meg. Végül egy rövidebb sétát
követően a szoborparkhoz mentünk. A szoborparkban tanulói kiselőadás formájában az
utazó csoport néhány tagja számolt be Székelyudvarhely magyar történelemben betöltött
szerepéről, Székely Mózesnek, Erdély egyetlen székely fejedelméről. Továbbá Wass
Albert “vándor székely hazatalál” mellszobrának a megkoszorúzása is megtörtént.
Tanulói kiselőadás Wass Albert életéről.

2. nap: a reggeli órákban indulás Madéfalvára a madéfalvi veszedelem emlékművéhez.
Tanulói kiselőadás az 1764-es madéfalvi vérengzésről. Koszorúzás az emlékműnél, majd
indulás Gyimesbükkre. Gyimesbükkön látogatást tettünk az 1000 éves határhoz. Felkért
idegenvezető által előadás Gyimesbükk történelméről, a helyi települések életéről, a
székely-magyar rokonságról. A napi program során megtekintettük a Gyimes-hágót, ami
amely egykoron a székely menekülők útvonala volt. 1764-es Madévalvi vérengzés miatt
elmenekülő, vagy a szegénység elől kivándorló székelyek a Gyimesekben, a Tatros és
mellék-patakai mellett telepedtek le. Az itt élők a “gyimesi csángók”. Mivel ők
Erdélyben éltek, nem szakadtak úgy el Székelyföldtől mint a Moldvaiak. Ugyanolyan
szép magyarsággal beszélnek mint a székelyek Csíkban. Vissza úton Gyimesközéplokról
Szalamáspataka felé vettük az irányt, ahol részt vettünk a Gyimesközéploki Ordasok
Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagjai által tartott néptánc bemutatón és az azt követő
kóstoláson.

3.  nap: a délelőtti órákban Csíkszeredára mentünk. Csíkszeredán a helyi Csíki Székely
Múzeum aktuális kiállításának megtekintése, illetve helytörténeti előadás meghallgatása.
Csíkszék legjelentősebb műemlékének a Mikó-várnak a megnézése. Csíkszereda
központi parkjának a megtekintése. Makovecz Imre tervei alapján épült Millenniumi-
templom meglátogatása. A szecessziós stílusban épült Márton Áron Gimnázium
megtekintése. Kiselőadás Márton Áronról. Délután indulás Csíksomlyóra. A
kegytemplom, majd a zarándokhely megtekintése. A zarándokhely vallástörténetének és
a ferences kolostor történetének megismertetése idegenvezető segítségével. Séta és
ismerkedés a település nevezetességeivel.

4. nap: a kirándulás 4. napján látogatást tettünk Nyergestetőre, ahol idegenvezető
irányításával megemlékeztünk az 1849-es nyergestői csata hős áldozatairól. Koszorúzást
követően indultunk tovább Kézdivásárhelyre, ahol megemlékeztünk a település híres
szülöttjéről Gábor Áronról tanulói kiselőadás formájában, majd idegenvezető
irányításával ismerkedés a település történetével és szabadságharcban betöltött
szerepével. Hazaúton megálltunk Csíkszeredán és Csíksomlyón. Séta a városban,
ismerkedés a település nevezetességeivel, történelmével idegenvezető irányításával. Nap
zárásaként a Céhtörténeti Múzeumot és a városházát néztük meg.

5. nap: a reggeli órákban indultunk vissza Magyarországra. Útközben Farkaslakán álltunk
meg Tamási Áron síremlékénél. Tamási Áron templomkertben lévő sírhelyének a
megkoszorúzása. A sírkő feliratának értelmezése: „Törzsében székely volt, fia
Hunniának Hűséges szolgája bomlott századának.” Tanulói kiselőadás Tamási Áronról.
A délutáni órákban határátkelés Ártándnál. Késő délutáni/kora esti órákban érkezés haza
Szolnokra.

A képek az alábbi linkeken megtekinthetők, letölthetők:

Képek

 

Betűméret
Színösszeállítás